Hirlevel Kaposvar Portal
HomeVissza a főlapra (Kaposvár Portál)

MailIde írj levelet!


Tartalom:

A lényeges dolgok a Balatonnál történnek

Kaposvári Hírlap

Szárszói konferencia

Ellenőrzött belövőszobák

Kitekintő:
Grúz háború: vége?

Felhívás a civilekhez

Linkajánló

Kertfotók

2008. augusztus 19. 1. évfolyam, 6. szám

A lényeges dolgok a Balatonnál történnek

Foldvari GyorgyMég jó, hogy itt van nekünk a Balaton! Nemzeti lábáztatónk környékén ilyenkor tombol a kultúra. A bulisorozatok és koncertek közül kiemelkedett a Kulturális Kikötő, Földvár tavaly kezdődött, és úgy tűnik, hagyományteremtő rendezvénysorozata. Volt egy - az ország sorsát
valószínűleg hosszabb távon is befolyásoló - tanácskozás Szárszón, annak a bizonyos 1943-as szárszói konferenciának a 65. évfordulóján, ahol Németh László és társai próbálták meghatározni a háború utáni Magyarország sorsát. Erről bővebben szólok majd alább. Az olimpián két somogyi is érdekelt: Gyenesei Leila öttusázó, aki megkapta a legszebb magyar versenyzőnő címet, és valószínűleg érmet is hoz majd, legalábbis éremesélyes. A másik a sportért is felelős miniszter, Gyenesei István, Leila apja, aki még induláskor, a repülőtéren is kénytelen volt a főnökét védeni a MOB megalapozottnak tűnő vádjai ellen - de a miniszterségnek ára van...
REKLÁM
 Aki teheti, hirdessen nálam.  Levélírás itt.
Mesemondo
Festmeny
Foldvari_Gyorgy_blog
Szahara Rallye
Kulturbazar
A SOROZAT FOLYTATÓDIK!
Kattints a portál bal oldali menüjében a Tizenegyes gombra! Uborkaszezon címmel itt a harmadik jegyzet! A negyedik holnap, szerda este jön, éjfél felé, a címe: ARANYÉRMET A MINISZTERELNÖKNEK!
Kritikát, véleményt, javaslatot kérek és várok a hírlevél és a portál kiegészítéséhez, hibáinak korrigálásához!
A Kaposvár Portál napi híradója a Kaposvári Hírlap.
Nemcsak
a város és a megye, de a nagyvilág jelentősebb eseményeiről is olvashatnak itt.  A hét legmeghatározóbb történése nemzetközi - és itt nem az olimpiára gondolok, hanem a grúziai villámháborúra, amelyből kiderült, hogy az orosz medve ugyan levakarta bundájáról a vörös csillagot, de ettől nem lett toleránsabb, se kulturáltabb: ha megbirizgálják a bajszát, odaüt, hogy kő kövön nem marad.
Erre érkezett egy elemző válasz Szárszóról, ahol a Soli Deo Gloria szövetség konferenciáján Orbán Viktor beszélt Oroszországról, és Európa kulturált válaszlépéseiről.
Kaposvari Hirlap
Felhívás a civilekhez!

Azok a civil szervezetek, amelyek bejelentkeznek a portálra, havi rendszerességel kézhez kapják a Pályázati hírlevelet, amely segít eligazodni a megjelenő pályázatok tömegében.
A legérdekesebb eheti hír:

A drogfogyasztás büntetése helyett ellenőrzött belövőszobákat kér az Új Generáció

Az Új Generáció azt szeretné, hogy ne büntessék a drogfogyasztókat, ugyanakkor hatékony drogprevenciós programok elindítását sürgeti - jelentette ki Léderer András, az SZDSZ ifjúsági tagozatának elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szerint Magyarorsz ágon a büntető törvénykönyv nem szankcionálja az alkalmi drogfogyasztást; szerintük a drogmegelőzésre fordított állami forrásokat és a konzultációs helyek számát kellene növelni. Léderer András közölte: a parlament kábítószerügyi eseti bizottságának első ülésén az SZDSZ benyújtja a drogfogyasztás dekriminalizálására vonatkozó javaslatát.

A magyarországi drogpolitika kudarcot vallott, a közelmúltban történt, kábítószer okozta halálesetek rávilágítottak arra, hogy nagyon rossz úton jártunk, hiába nyúlt minden kormány jó szándékkal az ügyhöz - mondta Léderer. Hozzátette: a büntetést előtérbe helyező drogpolitika, amely "továbbra is fenn akarja tartani a teljesen abszurd, egyértelműen megbukott helyzetet, akarva-akaratlanul újabb és újabb áldozatokat fog szedni".

Léderer András elmondta, a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a fővárosban az elmúlt kevesebb, mint tíz év alatt 140 százalékkal nőt a drogfogyasztók száma, országosan pedig duplájára emelkedett. Az Új Generáció szerint - mint mondta - nyugati példákat követve Magyarországon kísérleti jelleggel be lehetne vezetni az úgynevezett ellenőrzött "belövőszobákat".

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke szerint Léderer András csúsztat akkor, amikor azt állítja, hogy a büntető törvénykönyv azonnal szankcionálja az alkalmi drogfogyasztást. Stágel Bence közölte: a törvény az alkalmi fogyasztók számára büntetés helyett megteremti az elterelés intézményét, vagyis a fogyasztónak egy drogrehabilitációs szakembert kell felkeresnie, aki megfelelő felvilágosítást ad a drog káros hatásairól.

Mediatica.ro


Magyarországnak szüksége van egy
erős transzatlanti és európai
együttműködésre

A Soli Deo Gloria (Egyedül Istené a dicsőség)  református
 értelmiségi szövetség konferenciáján, Balatonszárszón felszólalt Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy Oroszországgal szemben békés eszközökkel, ám határozottan fel kell lépni, amikor gazdasági hegemóniájának és birodalmi érdekeinek védelmében egy független országot támad meg.


Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az orosz agresszió nem egyszerűen egy vitatott terület feletti dominanciát céloz meg, hanem fenyegetés a régen szovjet fennhatóság alá tartozó nyugat-barát államoknak is. Így Grúzia sorsa jelzés a többi nyugat-barát kormányzat felé, amely azt fontolgatja, hogy a NATO-hoz csatlakozzon. 

Emellett szerinte az orosz agresszió a gazdasági monopólium fenntartására is irányul, hiszen az orosz területeket megkerülő vezetékek Grúzián haladnak keresztül. 

Transzatlanti fordulatot a magyar jobboldalon!

Orbán Viktor a konferencián a konfliktus egy belpolitikai vonatkozásáról is beszélt, mégpedig arról, hogy a Magyar Nemzet és a Népszabadság oroszbarát álláspontra helyezkedett az események kapcsán. A pártelnök szerint a dolog hátterében az áll, hogy a nyugati világ - beleértve az Egyesült Államokat is - a rendszerváltás után a magyar jobboldalt éveken keresztül "belenyomta az antiszemitizmus és a nacionalizmus vádjába", ahelyett, hogy a kommunizmus felszámolásában nyújtott volna segítséget. 

Nem azt mondták, hogy negyvenöt év diktatúra maradványainak továbbélése jelenti az igazi veszélyt, hanem, hogy egy ötven évvel ezelőtti, Magyarországon nem több mint két-három évig tartó diktatúra visszatérése a veszedelem - fogalmazott.

Hírszerző

pentagram
„Válaszutak metszéspontján”: elkezdődött a szárszói konferencia


„Okuljunk Szárszó példáján: hogyan kell egy korszakváltásra szellemileg felkészülni” – figyelmeztetett Kulin Ferenc irodalomtörténész a szárszói tanácskozás kezdetén, ahol korunk nemzetstratégiájának legfontosabb kérdéseit veszik sorra vezető politikusok és jeles kutatók.

A balatonszárszói SDG Konferenciaközpontban kezdetét vette a „Válaszutak metszéspontján – SzárszóÉRT fesztivál”. A rendezvény megnyitójaként Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök köszöntötte a tanácskozás résztvevőit. Kiemelte, hogy nagyon fontos az értelmiségi közösségek közös gondolkodása, mert felkínálhatnak olyan gondolatokat, javaslatokat és értékeket a politika számára, amelyekre az a szavazat maximalizálás közben nem figyel.

Bíró Ildikó országgyűlési képviselő, és a SzárszóÉRT Alapítvány Kurátora elsőként Kulin Ferenc irodalomtörténészt, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánját kérte a mikrofonhoz. Ő „A tábori élet szépségei és veszélyei” című előadásának kezdeteként a ’43-as szárszói tanácskozás és a lakitelki találkozó között vont párhuzamot.

Elmondta: Ma azok nevezik magukat baloldalinak, s szocialistának, akik a legszélsőségesebb neoliberalizmus doktrináit képviselik, s azok igyekeznek bizonyítani jobboldaliságukat, akik – ha komolyan vennék lakiteleki származásukat – az igazi baloldalt képviselhetnék. Mert – ne felejtsük el – az örökség, amit Lakitelek a népi mozgalomtól vett át, egyszerre volt nemzeti és tisztán, egyértelműen baloldali. Kodolányi, Illyés, Féja, Veres, Bibó, és Németh László nem ideális kapitalizmust, hanem minőségi szocializmust akartak.

Az 1943-as szárszói találkozóval kapcsolatban felidézte Németh László és Erdei Ferenc vitáját. Németh Lászlóról ezt mondta: Az alapkérdés, amire választ keres, a konferencia egész diskurzusterének a középpontjában áll: milyen külső és milyen belső feltételei látszanak a társadalmi és a nemzeti problémák megoldásának. A külső feltételeket Németh László 1939 óta változatlannak látja. Idézem a jól ismert diagnózist: „akár a német, akár az angol vagy az orosz koncepció győz, én azt másnak, mint a magyarság súlyos megpróbáltatásának elképzelni nem tudom.” Vele szemben Erdei Ferenc a történelmi materializmus és a materialista filozófia mellett érvelt.

Kulin Ferenc elmondta: A 20.század legnagyobb szellemi botránya nem az, hogy a történelem legpusztítóbb, legembertelenebb totalitárius rendszerei világmegváltó eszméitől születnek, hanem, hogy az ideák megcsalt szerelmese – a politikus értelmiség – inkább falaz a bűnnek, minthogy szégyenével a világ elé álljon. Mert hite már régen nem az eszméhez, hanem a példaképhez: a modellhez, a bálványhoz köti. Nem élné túl – úgy érzi – ha kiderülne, hogy a bálvány összetört. Bulgakov, Szolzsenyicin tudósításai mellett magyar írói vallomásokból – Sinkó Ervin, Koestler Arthur könyveiből – is tudjuk (első kézből!), milyen áttörhetetlen pszichológiai korlátba ütközött tudomásul venni és továbbadni a hírt: ami a Szovjetunióban történik, semmiféle hatalmi racionalitással nem menthető tobzódása az önkénynek, a diadalát ünneplő Sátán félelmetes erődemonstrációja. A baloldali intellektuellek első reakciója a hírre: ’nem lehet igaz’! s amikor már nem hunyhatnak szemet a tények fölött, új ismeretelméletet kreálnak. Eszerint, ha igaz is a rossz hír, az csak a valóság felületét mutatja.

Előadását az irodalomtörténész a következő gondolatsorral zárta:

Az a látlelet és az a jövőkép, amit Németh László fogalmazott meg a magyar társadalomról, helytállóbbnak és életképesebbnek bizonyult, mint az uralkodó eszmék táboron belüli és táboron kívüli követőinek víziói. A parasztpárti-kommunista Erdei Ferenc 1956 után rehabilitálta vitapartnere 1943-as nézeteit, egy liberális társadalomtudós pedig már a rendszerváltozás után írta le ezeket a sorokat: A kialakuló gazdaság és társadalom, így képzelem, nem sokkal különbözne attól, amit Németh László Kert-Magyarországnak vagy a minőség forradalmának nevezett. Egy ilyen irányba fejlődő magyar gazdaság esélye az lenne, ha nem a technológia színvonalában vagy a szériák nagyságában próbálna versenyezni a japán és amerikai cégekkel, hanem termékeik színvonalával, munkájuk mívességével. Ez utópia – mondják. Németh Lászlót a szárszói konferencián is sokan leutópistázták, főként azok a kommunisták, akiknek társadalomalakító terveiről kiderült: ők voltak az igazi utópisták, egy negatív utópia hívei. Ha ma olvasom el a szárszói konferencia előadásait, Németh László reálpolitikusnak hangzik.”

Szelényi Ivánnak a „Harmadik út?” című könyvéből idéztem. Nem kell mondanom: Szelényi soha nem tartozott a népiek követői közé. Félreérthetetlenül hozza tudomásunkra akkor is, amikor – ugyanebben a könyvében ezt írja: „Nem fogadom el a harmadik utas ideológusoknak a harmadik utat idealizáló álláspontját,  s különösen nyomatékosan el kívánom magamat határolni azoktól, akik a harmadik út lényegét egy, a zsidó és német polgársággal szembeállított magyar polgárosodásban vélték fellelni.”

Vegyük észre, ez az a hangütés, amit meghallani csak táboron kívül lehet. És amit meg nem hallani viszont vétkes mulasztás lenne. Mert itt, ebben a mondatban érhető tetten az a fajta jogos érzékenység, amelynek egykori életveszélyes sérülése a rendszerváltozás utáni szellemi és politikai polarizációt magyarázza. Higgadt, tárgyszerű diskurzusban kell bizonyítanunk, hogy a népiek legjobbjainak nem a zsidó és német származású polgársággal volt bajuk, hanem azzal a fajta polgárosodással, amely a magyar társdalom többségét kirekesztette ebből a folyamatból. S ha mi úgy vállaltuk az örökségüket, hogy ezt nem tette – és lássuk be, hogy nem tette – minden megnyilatkozásunk félreérthetetlenné, akkor súlyosan hibáztunk. Ennyi kollektív önkritika nélkül nincs esélyünk, hogy megfeleljünk annak a kihívásnak, amit egy bizonyosan bekövetkező új történelmi fordulat tartogat számunkra. Okuljunk Szárszó példáján: hogyan kell egy korszakváltásra szellemileg felkészülni. Hogy hogyan lehet a tábori élet veszélyeit elkerülni, miközben szépségeinek emlékét ápoljuk.


Gondola.hu


Linkajánló
Mediatica.ro
Festőművész.hu
Hi5
www.magyaronline.net
Szahara.com
Magyar Elektronikus Könyvtár
SpinTop Games
Princejardinier.fr
The Daily Telegraph
Echo Tv
www.nostalgie.fr
Török Emőke Babavilága

KultúrAjánló

Foldvari paintings
A festmények megvásárolhatók. Kattints a képre!
liliom

Egy tehetséges, fiatal énekes
Kiss Kata (Kiskata)
a magyarságról, a hazáról.
A dal címe: Dalocska

Az énekes a T-rádió zenei vezetője
http://www.tradio.hu

liliom

SZAHARA A GARÁZSBAN
szahara1

Szeptember 20-án délután 4-kor nyílik a kiállítás Földvári György szaharai festményeiből Kaposváron, a Teleki utcai mélygarázsban, a Városháza mögött.

liliom


Híreket, érdekességeket, írásokat, képeket várok a Kaposvári Hírlapba. Legfeljebb 1000 karakternyi szöveget, egy-két képpel, szívesen látok a város, a megye és az ország  történéseiről. De jöhetnek tudósítások határokon túlról is.
Szívesen fogadnék képes beszámolókat egy-egy érdekes nyaralásról!

KITEKINTŐ

Szaakasvili: "Ha a Nyugat nincs velünk, akkor kivel van?"

Oroszország nemcsak Grúziát akarja lerombolni, hanem a nyugati értékeket is - fejtette ki véleményét Mihail Szaakasvil grúz elnök a The Washington Post című amerikai napilap csütörtöki számában megjelent írásában.
"Ha a nemzetközi közösség megengedi Oroszországnak, hogy eltapossa független demokratikus államunkat, ez annyit jelent: igazolja a világ tekintélyuralmi kormányait" - írta a grúz államfő. "Oroszország nemcsak egy országot, hanem egy eszmét szándékszik elpusztítani" - állapította meg cikkében Szaakasvili, aki a moszkvai rezsimet "könyörtelennek", bizalomra méltatlannak nevezte. 

"Csak a nyugati országok erői vethetnek véget a háborúnak" - vélte a grúz elnök, aki megállapította: "Országom sorsát a demokráciáról és szabadságról szóló nyugati retorikához kötöm. Miután a grúzokat megtámadták, fel kell tennünk a kérdést: ha a Nyugat nincs velünk, akkor kivel van? Ha még nem jelölték ki cselekvési irányvonalukat, mikor teszik ezt meg?"
A teljes cikk - oroszország reagálásával - olvasható az alábbi linken:

http://www.hirszerzo.hu/cikk.csak_a_nyugati_orszagok
_eroi_vethetnek_veget_a_haborunak.76185.html

A háború nem ért véget! - a szerk.


Grúzia kilépett a FÁK-ból

A grúz parlament csütörtöki rendkívüli ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy Grúzia felmondja azt a három szerződést, amelyek a kaukázusi országnak a Független Államok Közösségében (FÁK) való részvételére vonatkoztak.

A döntés azt jelenti, hogy Grúzia kilépett a FÁK-ból, abból a nemzetközi szervezetből, amely a Szovjetunió széthullása után jött létre volt szovjet tagköztársaságokból moszkvai dominancia mellett. 

Mihail Szaakasvili grúz elnök kedden Tbilisziben a törvényhozás épülete előtt rendezett nagygyűlésen már jelezte, hogy a grúz vezetés a FÁK-ból való kilépés mellett döntött. Az ülést egyenesben közvetítette a grúz televízió.

Hírszerző

"Eb ura fakó!" (gróf Bercsényi Miklós)

pentagram

Figyeljünk, és amikor kell, tiltakozzunk: ismét puskaporos hordó tetején ülünk, és egy szikra elég, ismerve az orosz vezetés agresszivitását és az amerikai vezetésnek a racionalitást figyelmen kívül hagyó rendcsinálási mániáját.


KERTFOTÓK
Várom a képeket szép kertekről. Aki be szeretné mutatni virágos környezetét, itt megteheti.
A legszebb fotókat kiemelem a portál főoldalán.

(Földvári György fotói)

kert1
kert2
kert3
kert4
kert5
kert6